Blog

A gondolatébresztés az egyik kihívásom, hobbim és éltetőm. Olyan kérdéseket feltenni, amit nem lehet csak úgy konzerv válasszal elütni. Ízlelgetni, átérezni, megrágni és megemészteni, vagy éppen kiköpni. Ez az, ami szerintem leginkább épít, támaszt ad, vagy új utakat nyit meg. Szóval a mai kérdésem az volt: Szabad-e nálatok csúnyát festeni?

Érezted már? „Ideges vagyok, magam sem tudok miért..Kattog az agyam. Folyton a múlt és jövő között csapong.. Pont ott nem vagyok ahol lennem kellene. A jelenemben… Robot üzemmódban peregnek le hónapok, ahol a kell és a kellene a kötőszó.” ....

Város szélén, egy dombon lakunk, panelek között dús lombú fás, parkos részen vezet fel az út. Gyalog sétáltam hazafelé szürkületben, amikor magas alakok mellett mentem el. Valami furcsa volt velük kapcsolatban, éreztem, de annyira a gondolataimba merültem, hogy nem sokat foglalkoztam vele. Egy nyerítés állított meg. Honnan jött ez a hang? Hosszú volt a napom, de hogy hallucinálok is?!

Már zavaró, hogy az egyik friss kollégád mindenhez bele és hozzászól, pár napos tapasztalattal hozzá akar tenni egy kicsit, pedig nem látja át? Úgy érzed túlbecsüli a saját tudását? Téged viszont, mint régi munkatársat állandó kételyek gyötörnek önmagaddal és a munkáddal kapcsolatban? MI állhat ennek a kettősségnek a hátterében?

A párom már ezerszer szembesített vele, ám akkor értettem meg amikor a tranzakcióanalízist (TA)* oktató tanárom is megvilágította számomra, van egy jól bejáratott játszmám. Ha pár évvel ezelőtt írtam volna le ezt a posztot azzal folytattam volna, hogy „igen, de…” És következett volna a DE után a kifogás. A felszínen igazat adtam, de a DE után új fejezet következett a játszmában, és azzal zárok, hogy miért is nem értek vele egyet. Ha erre egy újabb lehetőséget mondott volna például a párom, akkor bőszen bólogattam volna, hogy persze, persze, de jó ötlet! És a végén annak is a jól bevált „igen, de” állt. Ez addig folytatódott, amíg nekem és neki is kirajzolódik, ez a helyzet menthetetlen. Nincs megoldás, pedig mindent megpróbáltunk. Nyomasztó tehetetlenség érzésével tetézve. Pedig milyen szépen indult a dolog, van egy probléma, ott a segítség…És bebizonyosodott, hogy minden hiába… Ameddig nem tudatosult bennem az én forgatókönyvem ahelyett, hogy megoldással a zsebemben boldog egyetértésben lezárhattuk volna a párommal a beszéltetést, egy gyomorgörcs lett a vége. Újra és újra.. A jó hír önmagam számára, TA-tanulva eljutottam addig az évek alatt, hogy észreveszem, ha ebbe a játszmámba sodródok, már figyelmeztetem magam arra, lépjek ki belőle. Ilyenkor üdítő újdonságként ér, hogy a tudatom alatt előre várt vereség helyett egy nyertes ügy lett a vége. Függöny fel, Kezdődjön a színdarab!