Szelacoaching
  • Főoldal(current)
  • Blog(current)
  • Belépés(current)

Időprés, ami lassan kilapít..

Kategória: Business Coaching

Driverek amiket magunkban hordozunk kisgyerek korunk óta, arra szolgálnak, hogy nehéz helyzetekből kiszabaduljunk, sikereket érhessünk el. Sajnos, ha túl erős valamelyik az hosszútávon már nem szolgál bennünket, hanem akadályoz. Folytassuk a kalandozásunkat a tranzakció analízis tanításai alapján ezen a héten is a bennünk élő driverekben. Fedezd fel önmagadban melyik erősebb benned, és vizsgáld meg miben okozhat problémát számodra. Ezen a héten a „Siess” driver lesz a terítéken.

image of the post

A „Siess” driver azt mondja, ha lassú vagy nem vagy elfogadható.  Éppen ezért lazsálni tilos!  Nem szabad piszmogni a munkával. Már jön is a következő feladat.

Ha valaki az időprés alatt áll, állandó rohanásban van.  Folyamatosan aggódik a határidők, és a feladatok mennyisége miatt.

Mivel minden perce ki van számolva, és lefedve legalább két megkezdett feladattal könnyen megtörténhet, hogy elkésik egy számára fontos megbeszélésről. Örökké úszik a munkában, és el van havazva a feladataival.

Úgy érzi, nincs ideje befejezni amit kell, már ott elcsúszott, hogy nem is tudja elkezdeni a feladatait időben.

Csíkszentmihályi Mihályt idézve „Napjainkban módfelett divatos dolog az időhiányra panaszkodni. Többnyire azonban ez csak kifogás, nehogy saját kezünkbe kelljen vennünk az életünket.”

 

Mi az ami ebben a helyzetben megoldás lehet?

 

A coaching felfogás az, hogy elsődlegesen a helyes célok kitűzése. Már az elején jól meghatározott cél magában hordozza a siker zálogát.

 

Milyen is egy jó cél? SMART mutató segít a ezt megtalálni. A leírása specifikus, mérhető, attraktív, reális, és tervezhető legyen.

 

Mielőtt belevágsz egy új munkába adj magadnak egy percet, és tegyél fel öt egyszerű kérdést:

✍️ Mit akarsz elérni pontosan?

✍️ Mennyi időbe fog ez neked kerülni?

✍️ Mennyire fontos neked egy 1-10ig tartó skálán

✍️ Reálisan elérhető -e ez a cél?

✍️ Mikorra éred el?

 

Szelacoaching zárt csoportban az e heti témánk az, hogyan lépjünk ki a prés alól.

 

A csoportba belépés kötöttség és díjmentes, ide kattintva tudsz csatlakozni:

 

https://www.facebook.com/groups/1205947476446222

 

Szeretnéd, hogy online közösen beszéljük át a történeted?

 

Várlak téged is coaching ülésre. Egy őszinte beszélgetésre, aminek segítségével megtalálhatod mik azok a célok, utak, amik előre visznek.

Jelentkezni az időpontfoglalás gombbal tudsz.

 

 

2021-02-11

1255

294 szó

2 perc

Előző Következő

Időpontfoglalás

Üzenetküldés

  • Főoldal(current)
  • Blog(current)
  • Belépés(current)

© Copyright 2020 WebforSol • All Rights Reserved | Impresszum | Licenszek | Süti kezelési tájékoztató | Adatkezelési tájékoztató

Impresszum

Szolgáltató: Horváth-Szeles Adrienn egyéni vállalkozó - Szelacoaching fantázianéven

Székhely: 7636 Pécs Szaturnusz u.109.

Elérhetőség: info@Szelacoaching.hu

Adószám: 76536560-1-22 (alanyi adómentes)

Kamara: Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparakamarai

A nyilvántartásba történő bejegyzésre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 82.§ (2) bekezdése és a 86. § (3) bekezdése alapján került sor.


Tárhelyszolgáltató:

Neve: 23VNet KFT.

Székhelye: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22.

e-mail címe: info@net23.hu

telefonszáma: +36-1-8089886

adószáma: 12188224-2-43

Licenszek

Font Awesome Free is free, open source, and GPL friendly. You can use it for commercial projects, open source projects, or really almost whatever you want.


Bootstrap Logo

Bootstrap is released under the MIT license and is copyright 2018 Twitter. Boiled down to smaller chunks, it can be described with the following conditions.


smoke.js

MIT License Copyright (c) 2019 Guillermo Webster


Animations powered by GreenSock

Süti kezelési tájékoztató

Ez az oldal cookie-kat, rövid adatfájlokat használ, amiket a felhasználó számítógépén a honlap elhelyez. A cookie célja, hogy az adott internetes szolgáltatás használatát megkönnyítse, kényelmesebbé tegye. Az Európai Bizottság irányelvei alapján, ez a honlap csak olyan cookie-kat használ, melyek a szolgáltatás használatához elengedhetetlenül szükségesek, ilyen cookie-k esetén elegendő a felhasználó tájékoztatása. Kijelentjük továbbá, hogy cookie-kban a felhasználó személyes adatait nem tároljuk. Az adatkazelési tájékoztató itt található.