Szelacoaching
  • Főoldal(current)
  • Blog(current)
  • Belépés(current)

Almás pite játszma recepttel, és a saját történetemmel ízesítve.

Kategória: Life Coaching

A párom már ezerszer szembesített vele, ám akkor értettem meg amikor a tranzakcióanalízist (TA)* oktató tanárom is megvilágította számomra, van egy jól bejáratott játszmám. Ha pár évvel ezelőtt írtam volna le ezt a posztot azzal folytattam volna, hogy „igen, de…” És következett volna a DE után a kifogás. A felszínen igazat adtam, de a DE után új fejezet következett a játszmában, és azzal zárok, hogy miért is nem értek vele egyet. Ha erre egy újabb lehetőséget mondott volna például a párom, akkor bőszen bólogattam volna, hogy persze, persze, de jó ötlet! És a végén annak is a jól bevált „igen, de” állt. Ez addig folytatódott, amíg nekem és neki is kirajzolódik, ez a helyzet menthetetlen. Nincs megoldás, pedig mindent megpróbáltunk. Nyomasztó tehetetlenség érzésével tetézve. Pedig milyen szépen indult a dolog, van egy probléma, ott a segítség…És bebizonyosodott, hogy minden hiába… Ameddig nem tudatosult bennem az én forgatókönyvem ahelyett, hogy megoldással a zsebemben boldog egyetértésben lezárhattuk volna a párommal a beszéltetést, egy gyomorgörcs lett a vége. Újra és újra.. A jó hír önmagam számára, TA-tanulva eljutottam addig az évek alatt, hogy észreveszem, ha ebbe a játszmámba sodródok, már figyelmeztetem magam arra, lépjek ki belőle. Ilyenkor üdítő újdonságként ér, hogy a tudatom alatt előre várt vereség helyett egy nyertes ügy lett a vége. Függöny fel, Kezdődjön a színdarab!

image of the post

Ma almáspitét sütöttem, és kitaláltam rá egy játszma forgatókönyvet. Itt megjegyzem: Hála az égnek a valóságban ezen a szép napon játszma mentesen zajlottak az események.

A párom már hetek óta rágta a fülemet, hogy almáspitét szeretne enni. Kitűztük a napot, és megsütöttem.  Vita és dráma nélkül. Az asztalon hűl éppen a pite, és a délutáni kirándulásnak az Orfűi tó partján ez lesz a fénypontja.

Nézzük meg az „igen, de” játszma recepttel ugyanezt a pitét.

Párom: „Már régóta ígéred, hogy megsütöd az almáspitét, mit szólsz hozzá, ha ma én megfőzöm a finom főzeléket, Te pedig elkészíted a pitét?”

Én: „Hmm, szuper ötlet! Igen, de nem kirándulni szeretnénk délután?”

Párom: „Arról beszéltünk”

Én: (indul a játszma): „De még nem is takarítottam”

Párom (már érzi a pite ízét, horogra akadt, és bele ment a játékomba): „Nem gond, megvár. A tó partján megesszük a pitét”

Én: „Ez milyen romantikus! De nem tudjuk egyszerre használni a sütőt, nem lesz időm kisütni”

 

Párom (még reménykedőn): „Főzelékhez nem kell sütő, nyugodtan használhatod”

Kezdek kifogyni a kifogásokból, és ötletért rögtönözve a szekrényben kitatok, hisz tuti, hogy valami összetevő nincs itthon.

Én: „Most látom, hogy elfogyott a fahéj!”

Párom: „Küld le valamelyik gyerkőcöt!”

Én: „Dehogy! Tele vannak leckével. Ha most leküldöm őket nem lesznek kész, és oda a délutáni kirándulás”

Párom: (már nem nyugodtan) „Akkor menj le Te”

Én: (drámai csúcspontot elértem és felháborodva odavágom) „Most mostam hajat, tényleg azt akarod, hogy megfázzam?!” Ez a záró meglepetésem a megsértődés „svédcsavarral”.

Párom: (őszintén megbántva) „Tudod mit?!  Most felejtsük el az egészet!”

KI akarna ezek után pitét sütni? Pláne jóízűen megenni.

Eric Berne** az „igen, de” játszma recept TA lépésekeit így írta le: 1. Probléma- Megoldás, 2. Ellenvetés-Megoldás, 3.Ellenvetés-Meghíúsítás

 

Nap margójára: Hogyan ne szaladjunk bele a játszmába?

 Az az igazság, hogy mint sokan mások, én sem megyek a szomszédba a problémákért. Nap mint nap szembesülök a játszmák okozta nehéz helyzetekkel.

Abban viszont van nekem és neked is döntésed, hogy gyárthatunk újabb színdarabokat, vagy kifordulunk, és nem sétálunk bele újra meg újra önként a csőbe. Ezzel az a nyereményünk, hogy elkerüljük a végén a dühöt és bűntudatot.

Hogyan sikerül kifogni a szelet a játszma vitorlájából? Azzal, hogy a játszmákat tudatosítjuk magunkban, és átdolgozzuk a kimenetét. Ebben segítség a sokszor átélt „Na ugye, már megint ez van” helyzet ami emlékeztet minket a lefutott játszmánkra. Ezt önmagunkban tudatosítjuk, és legközelebb már odafigyelve nem játsszuk el ismét nyert ügyünk van.

Ha külső támogatást keresel a játszák feltérképezésére személyre szabott segítséget kaphatsz pszichológustól, mentálhigiénés szakembertől, coachtól.  A játszmák feltérképezésével, új eddig járatlan utak nyitásával a lelki egyensúlyunk helyre állítható, hogy sikerüljön a jövőben egyszerűen szót értenünk.

Felmerül a kérdés, hogyan NE játszmázzunk?

Ha már érzékeljük, és tudatosítjuk, hogy ez egy játszma, tudunk tenni is ellene.

És miért fontos? Különben elviszi az energiákat a tényleges feladatoktól.

A munkahelyi és a magánélet kapcsolataink jogosan fontosak számunkra, érdemes és már rövid időn belül is kifizetődő, ha dolgozunk rajta.

A célom a mai napi történettel is az, hogy világítsunk rá életünkben a játszmákra, és ezzel tudatosan ki is léphetünk belőle. Legyen választásunk, ha egy játszmába beleállunk.

Kiegészítés és felhasznált irodalom

* Tranzakcióanalízis (TA): Eric Berne és tanítványainak, követőinek köszönhetjük a tranzakcióanalízist. TA énállapot, a kommunikációs modell, és pszichoterápiás rendszerként is létezik. Az oktatási, tanácsadási, coaching, szervezet fejlesztési, és pszichoterápiás területen is használják.

** Eric Berne Emberi játszmák Háttér Kiadó, Budapest, 2013

2022-04-21

852

622 szó

4 perc

Előző Következő
  • Főoldal(current)
  • Blog(current)
  • Belépés(current)

© Copyright 2020 WebforSol • All Rights Reserved | Impresszum | Licenszek | Süti kezelési tájékoztató | Adatkezelési tájékoztató

Impresszum

Szolgáltató: Horváth-Szeles Adrienn egyéni vállalkozó - Szelacoaching fantázianéven

Székhely: 7636 Pécs Szaturnusz u.109.

Elérhetőség: info@Szelacoaching.hu

Adószám: 76536560-1-22 (alanyi adómentes)

Kamara: Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparakamarai

A nyilvántartásba történő bejegyzésre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 82.§ (2) bekezdése és a 86. § (3) bekezdése alapján került sor.


Tárhelyszolgáltató:

Neve: 23VNet KFT.

Székhelye: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22.

e-mail címe: info@net23.hu

telefonszáma: +36-1-8089886

adószáma: 12188224-2-43

Licenszek

Font Awesome Free is free, open source, and GPL friendly. You can use it for commercial projects, open source projects, or really almost whatever you want.


Bootstrap Logo

Bootstrap is released under the MIT license and is copyright 2018 Twitter. Boiled down to smaller chunks, it can be described with the following conditions.


smoke.js

MIT License Copyright (c) 2019 Guillermo Webster


Animations powered by GreenSock

Süti kezelési tájékoztató

Ez az oldal cookie-kat, rövid adatfájlokat használ, amiket a felhasználó számítógépén a honlap elhelyez. A cookie célja, hogy az adott internetes szolgáltatás használatát megkönnyítse, kényelmesebbé tegye. Az Európai Bizottság irányelvei alapján, ez a honlap csak olyan cookie-kat használ, melyek a szolgáltatás használatához elengedhetetlenül szükségesek, ilyen cookie-k esetén elegendő a felhasználó tájékoztatása. Kijelentjük továbbá, hogy cookie-kban a felhasználó személyes adatait nem tároljuk. Az adatkazelési tájékoztató itt található.