Nap mint nap megugrandó feladatot jelent nekem betartani Alexander Oakwood listáját*. Itt csak pár tételt kiemelek az asszertív szemmel látott jogok, és kötelezettségek listájából:
Jogom van ahhoz, hogy nemet mondjak anélkül, hogy bűntudatot éreznék. De másoktól se várhatom el, hogy bűntudatot érezzen, ha elutasítja a kérésemet.Jogom van arra, hogy tévedjek, hogy hibát vétsek, és viseljem azok következményeit. De nekem is el kell fogadnom, hogy más is hibázhat.Jogom van azt kimondani egy döntés előtt: „Nem tudom”. Ennek tükrében nincs jogom elvárni viszont, hogy mielőtt a másik ember dönt, tökéletesen átlássa döntésének legtávolabbi következményeit is.Jogom van eldönteni, hogy vállalom-e a felelősséget mások problémájának megoldásáért. Ezzel párhuzamosan én sem várhatom el mástól, hogy mindenkori kötelessége megoldani az én problémámat. Elfogadom, ha erre nemet mond.Jogom van azt mondani másoknak: „Nem értem”, amikor érzéseiket, gondolataikat csupán jelzésekkel közlik, és azt várják, hogy kitaláljam mit akarnak. Én sem csak utalgatok, ha kérek, kifejezem a szükségleteimet, ha nem értik segítek azzal, hogy másképpen is elmagyarázom. Ha ÉN OK TE OK szemüveget hordunk az együttműködés lencséje van becsiszolva a keretbe. Figyelembe vesszük, hogy másik ember másfajta lencsén keresztül lát, ezért el tudjuk választani a viselkedésüket az értékektől.
Nem címkézünk, de tisztán elmondjuk az álláspontunkat.
Beleállunk a konfliktusba, de kigyomláljuk a játszmákat azzal, hogy őszinte légkört teremtünk a csapatban.
Felmerülhet itt a kérdés, hogy mi a különbség a konfliktus és a játszma között? A konfliktus mindkét fél számára a nyílt színen zajlik. Abba, hogy belesodródunk vagy kikerüljük a döntésünk eredménye.
Játszma viszont már a nem a tudatos szinten van jelen. A szereplők csak a végén a keserű érzésből jönnek rá, hogy egy romboló játszmában voltak jelen. Ha már rutinos szereplők a színdarabban, akkor a csattanó után rendszerint fel is teszik maguknak azt a kérdést, hogy „Miért velem történik mindig ez?”
Peter elv*** szerint, ami eddig tapasztalatunk szerint jól működött, azt egyre bonyolultabb helyzetekben is alkalmazni fogjuk egészen addig amíg már nem leszünk benne eredményesek. Ekkor szükségünk van arra, hogy felmérjük a saját határunkat.
Éppen ezért elfelejtjük a „Mi mindig így szoktuk” mondatot. ÉN OK TE OK szemüveggel keressük az újító ötleteket, gondolatokat, amivel a csapatunk és önmagunk is gazdagodhat.
Rugalmasan gondolkodás az ÉN OK TE OK alappillére, itt nincs eleve rossz ötlet. Szakértőnek tekintünk másokat is, és az általuk javasolt ötleteket, javaslatokkal színesítjük a megoldási palettánkat.
Mit nyerhetünk mindezzel? A jó ölteket nem sikkadnak el. A létfontosságú problémák nem maradnak rejtve, egyrészt mert mernek a csapattagok őszintén beszélni egymással, szívvel lélekkel dolgoznak.
Kívánok nektek önreflexiós munkával is sikeres napot! 
Coaching, hogy könnyen értsünk szót! Érdekel a coaching alapú beszélgetés? Keress bátran!
Felhasznált irodalom:
* Thomas Harris: OKÉ Vagyok, OK Vagy. Édesvíz Kiadó 1994
**Alexander Oakwood: Mikor mondjunk NEMet, és hogyan. Avagy út az önbecsüléshez. Bagolyvár, Budapest, 2007
*** Laurence J. Peter – Raymond Hull: Peter-elv, avagy miért fordulnak mindig rosszra a dolgok? Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1989
Fotó: Pixabay
