Blog

Tavasszal érezzük az éves örök körforgás első állomását. Egy ünnep amikor kivonulunk a természetbe, újra értékeljük a szépet, könnyen meglátjuk a pillanatnyi örömöket. Még ha nagyon mélyen el is ástuk magunkban. A házunk előtti hatalmas fának a virágba borulása az életem egy nagy élménye volt. A virágzó fák apró szirmai a folyamatos megújulást, az újjászületés körforgását szimbolizálják számomra. Ezt ünneplem meg már több mint hét éve.

„A megértést szavakban keresni annyi, mint csizmán keresztül vakarózni” mondta Huj Kaj szerzetes 1229-ben. Tapasztalat és átérzés nélkül a puszta szó kevés, erre tanít ez a több mint 790 éves bölcsesség. Ezt nevezzük a mai korban "Narratív csizmának". Ez a gondolat jutott az eszembe minap a fiammal töltött délutánon. Nagy örömünkre, és számára is óriási elismerésként bejutott egy rajzversenyre, ahol a következő szint egy élő portré festése volt. Ennek apropóján én lettem a modell, és három órát ültem vele szemben.

Van amikor rendszerint az okokat kezdjük el keresni. Például valakivel nem úgy sikerül zárni egy beszélgetést ahogyan szeretted volna. Ismerős ez a gondolat? „Te jó ég! Miért mondta ezt nekem?! Biztos nem kedvel! Persze, hisz ilyen szánalmas, unalmas vagyok, épp ennyit érdemlek...” Ha ebben a gondolati spirálva maradva kezdünk el forogni, akkor nem a megoldás felé indulunk, hanem elkezdjük elkerülni a problémát. Továbbra is a külső körülményekre leszünk utalva.

Múlt vasárnap nem úgy indult, ahogy szerettem volna. Már napok óta fájt a lábam, ami zsibbadásba ment át, és reggelre megijesztett a vörös folt a combomon. És tagadhatatlanul homokba dugtam a fejem. Nem..ez nem lehet..pont most?! Vasárnap reggel??! Biztos nem komoly, csak túlreagálom..

Viszonylag stabilnak tartom magam, és tele vagyok tervvel, de ezek mögött meghúzódva érzek egy kis zavart. Itt az ideje, hogy rendezzem soraimat így az év végén, és más szemmel nézzek a dolgaimra.